219. szám

Amit a pályázatírásról tudni kell

2005. március 25., 09:00 , 219. szám

Március 18-án a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola épületében pályázati tájékoztatóra került sor a beregszászi Agora iroda szervezésében.

Tovább »

Különálló község lett Szőlősgyula

2005. március 25., 09:00 , 219. szám

A nagyszőlősi járási Szőlősgyula lakosságának falugyűlés által létrehozott szervezőbizottsága Csetneki Katalin helyi KMKSZ-alapszervezeti elnökkel a soraiban 2004 folyamán beadvánnyal fordult a Legfelsőbb Tanácshoz, melyben kérvényezte az addig Feketeardóhoz tartozó társközség különválását.

Tovább »

A rózsametszés szabályairól röviden

2005. március 25., 09:00 , 219. szám

Vidékünkön is sok kertbarát kedveli a szebbnél szebb rózsákat. A következőkben a rózsagondozáshoz adunk szakmai tanácsokat.

Tovább »

Interkontinentális színházi fesztivál Beregszászban

2005. március 25., 09:00 , 219. szám

Kedden ért véget Beregszászban az első nemzetközi színházi fesztivál, amelyet az Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház rendezett. A fesztiválra eljött több ismert magyarországi színház is, de Kijevből és New Yorkból is érkezett egy-egy társulat.

Tovább »

Több mint ezer zarándok idézte fel Krisztus szenvedéstörténetét

2005. március 25., 09:00 , 219. szám

Virágvasárnap másodízben tartottak Krisztus szenvedésének történetét felidéző keresztutat és szabadtéri szentmisét Korláthelmecen. Az egyházi rendezvényen közel ezer római katolikus fiatal vett részt egész Kárpátaljáról.

Tovább »

Hat helyezésből ötöt a beregszászi gimnazisták szereztek meg

2005. március 25., 09:00 , 219. szám

Március 19-én a Nagyberegi Református Líceum adott otthont a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség által szervezett megyei informatika-vetélkedőnek. A versenyen 6 magyar középiskola képviseletében 22 diák vett részt, 10-12. osztályosok.

Tovább »

Csökkenő bűnözés

2005. március 25., 09:00 , 219. szám

Jelentősen visszaszorult a bűnözés Kárpátalján annak köszönhetően, hogy alig három hete Kijevből egy 1300 fős belügyi különítményt vezényeltek megyénkbe.

Tovább »

Több mint kétszáz éve gubáznak a legények Szalókán

2005. március 25., 09:00 , 219. szám

Húsvét a kereszténység egyik legnagyobb ünnepe, e napon ünneplejük Krisztus feltámadását. A néprajzkutatók véleménye szerint már a VIII. századtól megünneplik a falvainkban ezt az ünnepet, amelyhez az évszázadok során számtalan népszokás párosult.

Tovább »

"A Szövetség feladata a kárpátaljai magyarság szolgálata"

2005. március 25., 09:00 , 219. szám

Az elmúlt hétvégén tartotta tisztújító közgyűlését a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség Técsői, valamint Viski Alapszervezete.

Tovább »

Bartók Béla nagyszőlősi kötődései

2005. március 25., 09:00 , 219. szám

Talán kevesen tudják, hogy Bartók Béla Kárpátalján, Nagyszőlősön töltötte gyermekéveinek egy részét. Az ugocsai kisvárosban járt iskolába, tizenegy évesen itt adta első nyilvános zongorakoncertjét.

Tovább »

Erdélyi nem vette át a kitüntetést

2005. március 25., 09:00 , 219. szám

Magyar állami kitüntetést utasított vissza Erdélyi Géza felvidéki református püspök, akinek március 15-én kellett volna átvennie a Köztársasági Érdemrend középkeresztjét.

Tovább »

Húsvéti üzenet

2005. március 25., 09:00 , 219. szám

Kedves Testvérem!

"És beteljesedett az Írás, amely ezt mondja: Hitt pedig Ábrahám az Istennek, és tulajdoníttaték néki igazságul, és Isten barátjának neveztetett." (Jakab 2,23)

Tovább »

Helytálltak az elnökválasztási kampányban

2005. március 25., 09:00 , 219. szám

Március 19-én került sor a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség Munkácsi Középszintű Szervezetének tisztújító közgyűlésére a Szövetség munkácsi járási székházában. Az ülésen öt napirendi pont került a küldöttek elé.

Tovább »

A pótköltségvetés tétje

2005. március 25., 09:00 , 219. szám

A Janukovics-kormány nagyarányú szociális költekezéssel akarta megnyerni a választásokat a Kelet-Nyugat ellentét kiélezésén túl. A megemelt nyugdíjakat azonban az új hatalomnak is fizetnie kell - enélkül megrendül a legitimitása.

Tovább »

A Központi Kárrendezési Iroda tájékoztatója

2005. március 25., 09:00 , 219. szám

Korábbi határozatával összhangban a KMKSZ Elnöksége levélben fordult Dr. Zsohár Andráshoz, az országos kárrendezési iroda megbízott főigazgatójához a kárpótlási folyamat felgyorsítása érdekében.

A levélre a napokban a következő válasz érkezett:

Tovább »

Február elsejétől az év végéig igényelhető a szakkönyvtámogatás

2005. március 25., 09:00 , 219. szám

A kedvezménytörvény alapján a határon túli pedagógusok és oktatók Magyarországon évente igénybe vehetik a szakirodalom-vásárláshoz nyújtott támogatást. Az érintettek kérésére annak jártunk utána, idén hogyan vehető igénybe a támogatás.

Tovább »

Közigazgatási reformok

2005. március 25., 09:00 , 219. szám

A múlt héten bemutatta Ukrajna új közigazgatási-területi berendezkedésének modelljét Roman Bezszmertnij közigazgatási reformért felelős miniszterelnök-helyettes.

Tovább »

A fekete márciusra emlékeztek Marosvásárhelyen

2005. március 25., 09:00 , 219. szám

Két rendezvénnyel emlékeztek a hét végén az 1990. évi fekete márciusra Marosvásárhelyen, ahol 15 évvel ezelőtt magyarellenes pogromot szerveztek román nacionalisták.

Tovább »

Az igazgató szidalmaz, a pedagógusok tanácstalanok

2005. március 25., 09:00 , 219. szám

Menesztették állásából Orosz Károlyt, a munkácsi járási Dercen község magyar középiskolájának igazgatóját. Mihajlo Motilcsak, a Munkácsi Járási Közigazgatási Hivatal Oktatási Osztályának vezetője március 17-én személyesen nyújtotta át Orosz Károlynak a hivatali felmondást.

Tovább »

Növényvédelmi előrejelzés

2005. március 25., 09:00 , 219. szám

A kártevők és betegségek a tavaszi és az őszi vetésűeknél is elszaporodtak az utóbbi időben. Ennek az egyik oka a helytelenül megválasztott vetési idő, amelynek helyes megválasztása döntő fontosságú a növényvédelem szempontjából.

Tovább »

Tanárok és diákok együtt kirándultak

2005. március 25., 09:00 , 219. szám

A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Hallgatói Önkormányzatának szervezésében idén is megrendezésre került a Kárpátaljai körút kirándulás, melyen tanárok és diákok együtt vettek részt.

Tovább »

A másodállásban dolgozók adóbevallásáról

2005. március 25., 09:00 , 219. szám

Április 1-jéig kell benyújtaniuk a magánszemélyeknek az adóbevallást a másodállásban szerzett múlt évi jövedelmeikről.

Tovább »

Bezárás fenyegeti a Rákóczi főiskolát?

2005. március 25., 09:00 , 219. szám

A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola immár egy évtizede a Magyar Köztársaság Oktatási Minisztériuma Határon Túli Magyarok Főosztályától kap támogatást.

Tovább »

Az utolsó székely határőrök

2005. március 25., 09:00 , 219. szám

A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Kölcsey Szakkollégiumának filmklubjában mutatta be most megjelent, Az utolsó székely határőrök című könyvét Szabó József János alezredes, a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem Hadtörténelem Tanszékének tanára.

Tovább »

A beruházások jelenthetik a kiutat a szegénységből

2005. március 25., 09:00 , 219. szám

Ukrajna államelnöke a napokban véglegesítette 11 járási közigazgatási vezető kinevezését Kárpátalján.

Tovább »

A csecsemők levegőztetéséről

2005. március 25., 09:00 , 219. szám

- Első gyermekünk április elején lesz kéthónapos. Tavasszal csalóka az időjárás, ezért az érdekel, hogy mikor és hogyan levegőztessük biztonsággal a babát? - kérdezi egy apuka Ungvárról.

Tovább »

Készülnek egy esetleges áradásra

2005. március 25., 09:00 , 219. szám

A Kárpátokat borító szokatlanul vastag hótakaró esetleges gyors olvadásától várható áradásra való felkészülésről tárgyalt Ungvárra kihelyezett ülésén az Ukrán Rendkívüli Helyzetek Minisztériuma az illetékes hatóságok és az érintett járások vezetőinek bevonásával - közölte csütörtök

Tovább »

Kinevezések a rendvédelmi szerveknél

2005. március 25., 09:00 , 219. szám

Új vezetőket neveztek ki a múlt héten a kárpátaljai rendvédelmi szervek irányító tisztségeibe. Szvjatoszlav Piszkun, Ukrajna legfőbb ügyésze megerősítette Jurij Bencát Kárpátalja megye ügyészének posztján.

Tovább »

József Attila-díjas Nagy Zoltán Mihály

2005. március 25., 09:00 , 219. szám

Nagy Zoltán Mihály írót, költőt, az Együtt c. irodalmi folyóirat főszerkesztőjét József Attila-díjjal tüntette ki a magyar állam.

Tovább »

Helyreállították az újvidéki Szabadság hidat

2005. március 25., 09:00 , 219. szám

A Vajdaságban helyreállították az újvidéki Szabadság hidat, amely a Duna két partját köti össze - közölte a radio.hu.

Tovább »

Elodázzák a bevezetését

2005. március 25., 09:00 , 219. szám

2005. január 1-jén életbe lépett a közlekedési eszközök tulajdonosainak kötelező polgárjogi felelősségbiztosításáról szóló törvény.

Tovább »

Növekvő kenyérárak

2005. március 25., 09:00 , 219. szám

Az utóbbi hetekben nőttek a kenyérárak Kárpátalján. Hivatalos vélemény szerint a drágulást az okozza, hogy a sütőiparban hiányzik az árak állami szabályozása.

Tovább »