Immár 16 hónapja, hogy megmérgezték Viktor Juscsenkót, ám azóta sem derült fény arra, hogy ki, és miért követett el merényletet az akkori ellenzék jelöltje, a jelenlegi államfő ellen.
Mint arról már korábbi írásunkból értesülhettek, a Pápai Szabolcs által alapított New Yorki Hagyaték Őrzői Egyesület és a 2002-ben létrejött New Yorki Polgári Kör adománygyűjtést szervezett a kárpátaljai magyarság megsegítésére, melyhez az amerikai nagyvárosban működő magyar egyházakon és társadalmi szervezeteken keresztül több száz magyar származású ember csatlakozott.Tovább »
Lapunk az újév első napjaiban rendszeresen megkérdezi a nagyobb városok és járások szülészeteit, hány gyermek jött világra január elsején. Idén tizenhárom szülést vezettek le az általunk megkérdezett egészségügyi intézményekben.
Az idei enyhe ősz miatt sok autós csak decemberben, a havazások után tért be egy szervizbe, hogy téliekre cserélje autójának gumiabroncsait. A legnagyobb "roham" december közepén érte a gumiszervizeket. Munkácson, Ungváron helyenként órákig vártak sorukra a gumicserét igénylő autósok.
A Volóci járás erdeiben egy második világháború korabeli lőszerraktárra bukkantak az Ukrán Biztonsági Szolgálat regionális főosztályának munkatársai. A raktár mintegy egy kilométernyire található egy vasútvonaltól, így esetleges robbanása megbénította volna a vasúti közlekedést.
Elképzelhetőnek tartja György Ervin, a romániai Kovászna megye prefektusa, hogy 2006-ban újrarajzolják a fejlesztési régiók térképét. "A kérdés immár csak az, hogy milyen eredményekkel járhat a folyamat" - tette hozzá sajtótájékoztatóján a kormánymegbízott.
A Vajdasági Magyar Szövetség elnöke szerint a délvidéki magyarságnak serkentés és támogatás kell a szülőföldön maradáshoz, azonban az anyaország olyan intézkedéseket tesz, hogy ennek az ellenkezője következzen be.
"Olcsó húsnak híg a leve" - tartja a közmondás. Esetünkben azonban ezt még kiegészíthetjük azzal, hogy sajnos a drágának is. Ukrajnában átlagosan minden ötödik kilogramm forgalomban lévő hús nem felel meg az előírt normáknak.
Az evangélium tanúsága szerint Jézus Názáretben töltötte gyermek- és ifjúkorát. Nyilvános működésének kezdete a Jordán folyóban történt megkeresztelkedéséhez kapcsolódik. Keresztségével lépett be Jézus az emberiség folyamába.Tovább »
A napokban panaszos levelet kaptunk Izsnyétéről (Munkácsi járás). A 38 aláíró azt sérelmezi, hogy a helyi postamester "minősíthetetlen" módon viszonyul munkájához. Az ügyben a Munkácsi Járási Postahivatal vezetőjének véleményét is kikértük.
Végül mégis megtörtént, amitől a legjobban féltünk az elmúlt év végén: a keleti szomszéd január 1-jén beszüntette a gázszállítást. Szerencsére a válság mindössze három napig tartott.
A Rendkívüli Helyzetek Minisztériuma Megyei Főosztályának sajtószolgálata szerint petárdák és tűzijátékok használata az óév utolsó, illetve az újév első napján szerencsére sehol sem vezetett tűzesethez.
Január 2-án Szabó Vilmos, a Miniszterelnöki Hivatal kisebbségi ügyekért felelős politikai államtitkára a Határon Túli Magyarok Hivatalában (HTMH) bemutatta Komlós Attilát, akit még decemberben a hivatal új elnökének jelöltek - erősítették meg lapunk érdeklődésére a HTMH-ban.
Az elmúlt hónapok nagy művészeti eseménye volt a Nemzeti Galériában megrendezett Munkácsy-kiállítás, amelynek látogatottsága minden eddigi rekordot megdöntött.
Csapon a Kárpátaljai és a Lemberg Megyei Belügyi Főosztály közös operatív akciója során őrizetbe vették Sztepan Szencsuk volt Lemberg megyei kormányzó feltételezett gyilkosát - írja rendőrségi forrásokra hivatkozva a Kommerszant-Ukraina napilap.
A Kárpátaljai Megyei Statisztikai Főosztály demográfiai osztályának adatai szerint tavaly 160 kárpátaljai lakos vesztette életét a megye határain túl. Az arányokat tekintve, ez a kárpátaljai illetőségű elhunytak teljes számának 1,1%-a, ami meglehetősen magas mutató.
Az érdi Egymásért Alapítvány 15 éve patronál számos kárpátaljai magyar közösséget. 2005-ben 14 iskolát, 6 óvodát, továbbá több árvaházat, kollégiumot, gyermekotthont, öregotthont, jótékonysági szervezetet támogattak.
Az óév utolsó és az új év első napján a viszonylag kedvező időjárásnak köszönhetően a sokévi átlaghoz képest kevesebb alkalommal riasztották a mentőket megyeszerte, ugyanis elenyésző volt a törések, esésből származó sérülések száma.
Tárt karokkal várják Ukrajnában a nyugati bankokat, amelyek máris több milliárd dollárnyi befektetést hoztak az országba, s ezzel együtt valamelyest olcsóbb kölcsönöket is.
Beregszász Járási Jogú Város Polgármesteri Hivatala az elmúlt évet újévi bálnak keresztelt ünnepi műsorral zárta, ahol ajándékot kaptak a városban működő szervezetek és intézmények vezetői.
Öt párt kerülne az ukrán törvényhozásba, amenynyiben most rendeznék a parlamenti választásokat - derül ki a Kijevi Nemzetközi Szociológiai Intézet decemberi közvélemény-kutatásából.
Az erdélyi magyar televízió létrehozása mellett döntött az erdélyi Janovics Jenő Alapítvány (JJA) kuratóriuma - jelentette be Nagy Zsolt, az alapítvány elnöke, a romániai informatikai miniszter Kolozsváron.
A magyarországi sajtóban nagy port vertek fel Kovács László, az Európai Unió adóügyi biztosának, volt magyar külügyminiszternek és szocialista pártelnöknek botrányos nőügyei.
A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség újraindítja jogsegélyvonalát!
Amennyiben magyarsága miatt bárkit atrocitás ér, segítséget kérhet a KMKSZ által újraindított jogsegélyvonalon minden hétköznap 8.00-tól 17.00 óráig (közép-európai idő szerint) a +380505435317-es mobilszámon.