Versajánló

Száraz Pál: Feloldódtál

Eljött a tél csendesen érted.

Halk, meghitt kis szavakban éltél.

A szálló hó szelíd pihéje

Úgy hullt szívedre, mint a béke.

Világolt már a cél előtted.

Tudtad, hogy menned kell, ha jöttél.

A végső nagy felismerésben

Rejtő Jenő: A semmi lantosa

Utfélen ült, kopott kereszt mellett

szemében sárgás... gyáva... irigység...

Kezében egy fa... mit penget... penget...

Talán... lant lehetett réges rég.

Ott ült kopottan nappal, éjszaka

Az ajka törten, elhalón remeg

Azt mondják Ő a senki lantosa

Siska Péter: Fantomvégtagok

Az utolsó szó mindig

a testé. Szemhéjak mögött

szétmálló hegyek,

felhők lassú vonulása –

a nap már nem érlel,

csak világít,

akár a fénycső

fölöttem.

Végül minden átesik

a másik oldalra,

és ami van,

Kriza János: Székelykő alatt

Ember-csinálta halmaid közöl

Oh vár! szabadba jöttem, foglyod én

Hol istenkéz-emelte szirteken

Szabadság enyhít ép lehelletén.

Nem láttam én pirosló szép korányt,

Nem ismerém a harmat gyöngyeit,

Nem hallám a pacsirta víg dalát,

Rakovszky Zsuzsa: Öregkor

Ezek a mai citromok!

Olyan vastag a héjuk, alig bírok belőlük

egy-két cseppet a teámba facsarni.

Na és te? Le tudod csavarni még

az ásványvizes üvegek kupakját?

Ki tudod nyitni puszta kézzel,

olló nélkül a visszazárható

Berzsenyi Dániel: Dukai Takács Judithoz

Hogy a szelíden érző szépnemet

Letiltva minden főbb pályáiról,

Guzsalyra, tőre kárhoztatni szokta

A férjfitörvény, vajjon jól van-e?

Igen: ha az csak úgy tekintetik,

Mint ösztöninknek szenvedő edénye

S nyers kényeinknek játszó eszköze.

Zsebők Csaba: Belépsz, kilépsz

Magyar szívem van,

és balkáni lelkem

(Azért a gorál

Podhale is otthon)

Páran legyintenek,

röhögnek

Néhányan értik,

inkább érzik

Egyszer a naplementét

Melnik homokpiramisaival szemben

Arany János: Alkalmi vers

Az új évet (ócska tárgy!)

Kell megénekelnem,

Hálálkodva, ahogy illik,

Poharat emelnem.

Mit van mit kívánni még

Ily áldott időben? –

Adjon Isten, ami nincs,

Ez új esztendőben.

Olcsó legyen a kenyér,

A gabona áros;

Fabulya Andrea: Mit is?

Mit

A benned nyújtózó fának gyökerét

Gyökérből ívet mi föld fölé felfeszít

Utat barázdál megtöri a betont

Föld alatti erdőt sző és kavarog

Mélybe lent koboldok ösvényes útjait

Fának gyökerét

Gyökerekből törzset

Törzsből az ág

Diószegi Szabó Pál: Még szemeddel is…

 „Szinte mint hogy a test mikor az lélektől

Fáj, hogy eltávozik, mint szeretőjétől,

Így árva fejemtől

Az vált el, ki engem szeretett hű szívből.”

Balassi Bálint

Még szemeddel is

csókol a szád,