Versajánló

Reményik Sándor: Nem nyugszunk bele!

Téli szél a tar gallyakat fujja

Mint az Isten égre tartott ujja

Mint megcsúfolt, kikacagott álom

Állunk egyedül a nagyvilágon.

Elvették, s most véle nagyra vannak

Törött véres kardját a magyarnak.

De mig minden nép a sírját ássa,

Z. Németh István: Visszajátszás

        miután sorsomat defragmentáltam

        minden Vele töltött napom egymás mellé került

        az órák az órákhoz igazodtak

        a perc perchez simult

        így alig csuktam be utána az ajtót

        rögtön benyithattam megint

Böszörményi Zoltán: Arad

A költők keresik a városok nyomait,

Tróját, Alexandriát, Budapestet,

az örök képzelet alkimistáit,

a vattában őrzött költői képeket.

Magányos fiúk, kedvük muskátlis,

feldúlnak kocsmát, bordélyt, az Úr lelkét,

Wass Albert: Egy nap tenélküled

Egy nap Tenélküled,

mint üres utca

mely piszokfelhőben

nem vezet semerre.

Sötét, rút épület

arcomba bámul,

lélek se mozdul,

csak a szél

süvít a magány

hágóján át.

Egy nap Tenélküled,

Jókai Mór: A magyar nyelv ismét itthon

Hozott az ég! keblünkbe zárt

Rég várt vendég, magyar nyelv!

Lelkünk lelke, szivünk vére,

Velünk maradj, ne tűnj el.

Ülj a székbe, mely megillet,

Tedd fel babér-koronád,

Erősödjék meg hatalmad

Hosszú századokon át,

Márai Sándor: Anya

Amit egy titkos kéz irat:

lágy arcod fonódott redője

bonyolult, fakult kézirat,

nézem, betűzgetem belőle:

mit írtak az évek, az élet?

Ez én vagyok, az én sorsom,

e mély sor a homlokodon:

bocsáss meg,

nem így akartam, ennyi lett,

Áprily Lajos: Tavasz a házsongárdi temetőben

Apáczai Csere Jánosné, Aletta van der Maet emlékének

A tavasz jött a parttalan időben

s megállt a házsongárdi temetőben.

Én tört kövön és porladó kereszten

Aletta van der Maet nevét kerestem.

Dsida Jenő: Utolsó vacsora

Kezében megtörik az ostya.

Az arca ólomszürke már.

(Szétzilált ágyán Mária töpreng:

Merre jár, jaj merre jár?)

Júdás éjsötét szemébe

kapzsi vágyak karvalya ül ki.

(Mária sóhajt csendesen;

Fájdalmas áldás Jézust szülni.)

Kovács András Ferenc: Karének – Szophoklésztől

Rabságra vetsz te,

legyőzhetetlen Erósz,

ki érchálódnak

rácsait fölénk vonod,

s lányok arcán fölragyogsz.

Tengereket jársz,

földi tanyákat! Isten

sem, halandó sem

menekülhet előled –

eléred, eszeveszett

Sajtos Orsi: Szibéria felett a csillagok

(Ilisz Dédnagyapátok emlékezete – Fiaimnak)

A szél belefagyott a mínusz húszba.

Nyers gyökér tartotta mozgásban ifjú tested

Nedveit. A puha pulzusú létszükséglet, túlélt

Veled hét szűk esztendőt.

Az embertelenség deszka barakkja