Versajánló

Kányádi Sándor: A tücsök és a hangya

megunta a tücsök a hosszú

téli koplalásokat s hogy prózában

         versben

évszázadok sőt évezredek meséi

szerint mindig szégyenkeznie

Kányádi Sándor: Ősz volna még

Ősz volna még,

s a varjak már közhírré tették

a dermesztő tél

közeledtét.

Károg az ég,

éhenkórász nagy csapat csóka

ricsajog, hussog

reggel óta.

Kovács Vilmos: Lázas a Föld!

Lázas a Föld! Lázas…

Századok terhével

vergődött az Idő szennyes betegágyán,

és a bitangok – kínoktól eltorzult

arcába köptek.

Nem tudom, mertél-e

perbe szállni velük, vagy hallgattál gyáván,

de voltak, akik felkeltek és jöttek:

József Attila: Haszon

Dagassz gázlángnál kenyeret,

vagy égess lukas, vörös téglát;

törje kapa a tenyered;

áruld magad, míg leng a szoknyád;

feküdj hanyatt és deszkázz aknát;

cipelj zsákot a piacon;

tanulj, vagy ne tanulj ki szakmát –

itt állsz és ott ül a haszon.

Babits Mihály: Az őszi tücsökhöz

Ki átható, egyhangú dalaiddal

betöltöd a nyugalmas éjszakát,

milyen lehet tenéked a világ?

Csend van; a hangok alusznak az éjben.

A te zenéd van ébren egyedül,

mint láthatatlan, éles hegedű.

Kosztolányi Dezső: Halottak

Volt emberek.

Ha nincsenek is, vannak még. Csodák.

Nem téve semmit, nem akarva semmit,

hatnak tovább.

Futók között titokzatos megállók.

A mély sötét vizekbe néma, lassú

hálók.

Képek,

már megmeredtek és örökre

szépek.

Csokonai Vitéz Mihály: A szerencse változó

Bár szemét rád a sors mosolyogva nyissa,

      Bár feléd forduljon tarka golyóbisa,

Bár nyájas karokkal kívánjon ölelni,

      S páva módra fénylő szárnyára emelni,

Bár jöjjön kincsekkel talpig betakarva,

Wittner Mária: Tóth Ilonkának

Már nem szól a száj,

a szemek sem néznek vádlón.

Csak csupasz koponyád vádol

ott a földben lenn.

Gyilkosként kapartak el,

a sírod névtelen,

de dübörög, mozog a föld

holttested felett.

Csoóri Sándor: Így lásson, aki látni akar

Hagyom megráncosodni

szépen ezt az arcot,

ha már szilánk se, ököl se roncsolta szét

s nem taposták le durva póklábak közönyösen.

Hadd lásson, aki látni akar

a gesztenyelombok emlékezetéből

kikopni csöndben

s ebből a városból is,

Baka István: Vörösmarty-töredékek

     1.

A koporsóra föld zuhog

A földre októberi zápor

Kocsmájából kitántorog

Az Úr a részeges sírásó

Vak gödrünk mint pezsgőskehely

Már megtelt habzó szennyes árral

S a sírt hol nemzet süllyed el