191. szám

2004. szeptember 10.

2004. szeptember 10., 10:00 , 191. szám
"Hálát adok az Istennek, akinek őseimhez hasonlóan tiszta lelkiismerettel szolgálok, amikor szüntelenül, éjjel és nappal megemlékezem rólad könyörgéseimben..." 2Tim 1, 3Tovább »

Ott folytatták, ahol ötven éve abbahagyták

2004. szeptember 10., 10:00 , 191. szám

Paskai László bíborosnak, Magyarország prímásának, esztergomi érseknek 1989-es látogatását követően többek között magyarországi ferencesek is engedélyt kaptak, hogy Kárpátaljára küldjenek három rendtagot, és részt vegyenek a katolikus egyház újjáépítésében.

Tovább »

Nehézfémekkel szenynyeződött a Tisza

2004. szeptember 10., 10:00 , 191. szám

Szeptember 4-én a romániai Borsabánya közelében lévő aranybányából egy föld alatti vezetékben keletkezett csőtörés következtében nehézfémek kerültek a Ciszla patakba, ahonnan a Tisza egyik mellékágán, a Viso patakon keresztül a szennyezés a Tiszába került.

Tovább »

Moroz segítséget ígért a főiskolának

2004. szeptember 10., 10:00 , 191. szám

Az elmúlt héten Kárpátalján kampányolt Olekszandr Moroz elnökjelölt, az Ukrajnai Szocialista Párt vezetője, a párt parlamenti frakcióvezetője. A politikus útja során Beregszászban felkereste a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolát.

Tovább »

A minőségnek van piaca

2004. szeptember 10., 10:00 , 191. szám
"Az évelő növények integrált védelme" címmel került megrendezésre szeptember 3-án Nagybaktán, az Ukrán Agrártudományi Akadémia Kárpátaljai Agráripari Termelési Intézetének (UAAKATI) bázisán az a tanácskozás, melyen a gyümölcs- és a szőlőtermesztés terén szerzett tapasztalataikat osztották meg egymással a résztvevők. Tovább »

A dióról néhány szóban

2004. szeptember 10., 10:00 , 191. szám

A szeptember általában a diószüret kezdetét jelenti, kivéve azokat a portákat, ahol későbbi fajtákat ültettek. Talán nem árt áttekintenünk azokat az alapszabályokat, amelyeket a dió szüretelésekor követnünk érdemes.

Tovább »

Mátyfalva: Új kenyér és tombola

2004. szeptember 10., 10:00 , 191. szám

A nagyszőlősi járási Mátyfalván harmadízben tartottak falunapot szeptember 5-én. A bőséges kínálatú standokkal övezett futballpályán több százan kísérték figyelemmel a színes, változatos programot.

Tovább »

Tiszapéterfalva: 33 elsős tett fogadalmat

2004. szeptember 10., 10:00 , 191. szám

Az elmúlt vasárnap nyitotta 10. tanévét a Tiszapéterfalvai Református Líceum. Az ünnepi istentiszteleten a líceum tanárai és diákjai mellett számos szülő és helyi gyülekezeti tag is részt vett.

Tovább »

Beregszászban adják át a Tőkés-díjat

2004. szeptember 10., 10:00 , 191. szám

Az 1989 óta működő kisvárdai Tőkés László Alapítvány a magyarság érdekében kifejtett tevékenysége elismeréseként kitüntetésben részesíti Vári Fábián Lászlót.

Tovább »

Felfelé buktatták a főszerkesztőt?

2004. szeptember 10., 10:00 , 191. szám

Szeptember elsejétől Kulin Zoltánt, az ungvári televízió magyar szerkesztőségének korábbi főszerkesztőjét a Kárpátaljai Állami Televízió és Rádiótársaság vezérigazgató-helyettesévé nevezték ki.

Tovább »

Hírek

2004. szeptember 10., 10:00 , 191. szám

Egyszerűsítik az ukrán-szlovák vízumrendszert

Ukrajna és Szlovákia illetékesei egyeztették a két ország közötti vízumrendszer-egyszerűsítési egyezmény tervezetét - közölte az augusztus 25-26-án Pozsonyban lezajlott kétoldalú tárgyalások eredményére hivatkozva Markijan Lubkivszkij, Ukrajna Külügyminisztériumának szóvivője. Tovább »

Aszfalt került a Latorcába

2004. szeptember 10., 10:00 , 191. szám

Nem kíméli a Kárpátok természetvilágát a macedón Granit vállalat, amely a Csap-Kijev autóút kárpátaljai szakaszának felújítását végzi, hivatalos vélemény szerint is, egyenetlen minőségben.

Tovább »

Kerékpárral a Kékestetőre

2004. szeptember 10., 10:00 , 191. szám

A tavalyi Balaton körüli túrát követően újra kerékpárra szállt az aknaszlatinai sportember, Tokár Károly (becenevén Katyó), aki ezúttal az 53. születésnapját Magyarország legmagasabb pontján, az 1017 m magas Kékestetőn kívánta megünnepelni.

Tovább »

Hagyományőrző műhelytábor a Kárpátokban

2004. szeptember 10., 10:00 , 191. szám

A Cserkészliliom Keresztény Ifjúságért Jótékonysági Alapítvány immár harmadszor szervezett hagyományőrző műhelytábort Kárpátalján, melynek idén a volóci járási Zúgó (Huklivij) településen működő turistaszálló adott otthont.

Tovább »

Szent Róza-napi búcsú

2004. szeptember 10., 10:00 , 191. szám

Templomuk védőszentjének tiszteletére vettek részt szentmisén és búcsúünnepen Feketeardóban a helyi római katolikus hívek szeptember 4-én, Viterbói Szent Róza ünnepnapján.

Tovább »

Nagybereg: "A szegletkő maga Jézus Krisztus"

2004. szeptember 10., 10:00 , 191. szám

Községük hatszáz éves templomának megújulását ünnepelték az elmúlt vasárnap a nagyberegiek.

Tovább »

Tüntetés felfüggesztve

2004. szeptember 10., 10:00 , 191. szám
Tíz nappal elhalasztotta a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola védelmében eredetileg szeptember 8-ra meghirdetett tiltakozó nagygyűlését a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ), miután Ivan Rizak, Kárpátalja szociáldemokrata kormányzója ígéretet tett arra, hogy minden rendelkezésére álló eszközzel igyekszik elérni a főiskola ingatlana körül kialakult helyzet rendezését. Tovább »

Ármustra: Csökkenő liszt- és kenyérárak

2004. szeptember 10., 10:00 , 191. szám

A kárpátaljai üzemanyagpiacra augusztusban egyfajta kettősség volt jellemző: a magas oktánszámú benzin ára nem változott, az alacsony oktánszámúé viszont jelentős mértékben növekedett, mivel arra nem vonatkozik a kormány és a forgalmazók közötti árstabilitási paktum.

Tovább »

Elnökválasztás: A jelöltek nem tudnak újat mondani

2004. szeptember 10., 10:00 , 191. szám

Az ukrán politika legfőbb beszédtémája továbbra sem az, ami van, hanem az, ami lehet. A kampányok, amelyeket az esélyes (Juscsenko, Janukovics) és számottevő (Szimonyenko, Moroz) jelöltek folytatnak, alig képesek komolyabb érdeklődést kiváltani.

Tovább »

Huszt: Csak idő kérdése a költöztetés?

2004. szeptember 10., 10:00 , 191. szám

Huszt megyei jogú város oktatási főosztálya júliusban visszavonta a Huszti Magyar Általános Iskola és a helyi 5. sz. ukrán tannyelvű középiskola összevonásáról szóló, tavaly ősszel kelt rendeletét. A huszti magyar iskola ezáltal önálló intézményként kezdhette az idei tanévet.

Tovább »

Az allergiáról

2004. szeptember 10., 10:00 , 191. szám
Gyógyítható-e az allergia? - kérdezte a nyár folyamán több olvasónk is. Tovább »

Az elnökválasztás tétje

2004. szeptember 10., 10:00 , 191. szám

Kárpátaljai kampánykörútja során a napokban a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán járt Olekszandr Moroz, az Ukrajnai Szocialista Párt elnökjelöltje.

Tovább »

Ungvár: A háztetőket járja

2004. szeptember 10., 10:00 , 191. szám

Furcsa bejelentés érkezett az ungvári tűzoltókhoz szeptember 3-án - egy nyolcemeletes tömbház lakói jelentették, hogy a szemközti épület tetejének szélén egy ember jár-kel fejére húzott polietilénzacskóval. Attól tartottak, az illető a mélybe akarja vetni magát.

Tovább »

Könnyűzenei fesztivál Beregszászban

2004. szeptember 10., 10:00 , 191. szám

Tizedik alkalommal rendezték meg a kárpátaljai magyar zenészek találkozóját szeptember 5-én Beregszászban. A művelődési ház előtt felállított szabadtéri színpadon a kárpátaljai magyar könnyűzene kitűnő előadói és zenészei szórakoztatták a nagyszámú közönséget.

Tovább »

Palágykomoróc: Isten drágakövévé válni

2004. szeptember 10., 10:00 , 191. szám

A katolikus egyház szeptember 8-án ünnepli Kisboldogasszony napját, amikor is Szűz Mária születésére emlékeznek. Ekkor méltatja templomának búcsúját a palágykomoróci görög katolikus egyházközség is. Az ünnepi szentliturgiára a múlt vasárnap, szeptember 5-én került sor.

Tovább »

Kárpátalja kormányzója volt

2004. szeptember 10., 10:00 , 191. szám

Százhúsz éve, 1884. szeptember 5-én született Nagyváradon Kozma Miklós katonatiszt, politikus, 1920-1941 között - némi megszakítással - az MTI első elnöke, aki halála előtt Kárpátalja kormányzójaként is tevékenykedett.

Tovább »

Kiárusítják Ungvárt?

2004. szeptember 10., 10:00 , 191. szám

Valósággal kiárusítja Ungvárt a város mostani vezetése - állítja a megyeszékhelyen szerkesztett Reporter internetes hírmagazin.

Tovább »

Szállodát álmodtak a főiskola helyére?

2004. szeptember 10., 10:00 , 191. szám

Gajdos István, az UMDSZ elnöke, a kormányzó ukrajnai szociáldemokraták parlamenti képviselője nem tekinthető a kárpátaljai magyarok legitim képviselőjének – jelentette ki múlt csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján Kövér László és Németh Zsolt.

Tovább »

Balla Kálmán: "Nem bántam meg, hogy itthon maradtam"

2004. szeptember 10., 10:00 , 191. szám

Hogy tetszik lenni? - kérdezzük időnként az idősebb generációhoz tartozó ismerőseinket, akik jó esetben a megérdemelt "boldog öregkor" csendes mindennapjait élik.

Tovább »